Utsunomijába 2024 áprilisában ugrottunk ki pusztán a villamos kedvéért, itt tűnt ugyanis úgy, hogy végre egy modernnek mondható rendszerrel is rendelkezik Japán, de valójában nem: a szerelvény modern és komfortos, de az utazási technológia ugyanúgy lassú a lámpaprogram és a ki-becsekkolós vontatott utascsere miatt.
Tekergés a Fuji körül
A tervezés során figyelembe vettem azt a fajta Fuji-őrületet, ami Japánban tapasztalható a hegy iránt, ezért ide is terveztünk néhány napot. Egészen pontosan három éjszakát és autót foglaltunk, bár a tervezésbe itt csúsztak be nagyobb bakik, amiket az időjárás kisebbített jelentéktelen szintre. 7 éjszakányi Oszaka után délután 13 órára foglaltam az autót, ami nem tűnik…
Oszaka
Oszakát egyfajta csomóponti szálláshelyként terveztük be az útba, hiszen innen könnyen elérhető Kiotó, Nara, Kóbe, továbbá Tokióhoz hasonlóan hatalmas város néhány érdeklődési körbe eső célponttal. Ennek megfelelően 7 éjszakát foglaltunk, pechünkre az egész út legszűkebb szállása lett ez, úgyhogy alig fértünk el. De hiszen nem pöffeszkedni jöttünk 🙂 Mivel a város hatalmas, itt sem volt…
1 város ⇨ 1 villamos: Oszaka
Oszakában 7 éjszakát töltöttünk 2024 márciusában. Több, egymástól többnyire független villamosvonallal is rendelkezik, de egyáltalán nem jellemző közlekedési eszköz a hatalmas városban. A tecnhológia a jól megszokott japán: hátul kell felszállni becsekkolással, elől kell leszállni kicsekkolással a hagyományos hajtású, légfékes matuzsálem kocsikra.
A minói vízesés
Tartalékprogram volt Oszakára arra az esetre, ha jó az idő és elfogynak a programok, ugyanis tömegközlekedéssel csak egy irányból megközelíthető, néhány km-es túrát igénylő program ez. Végül ahogy egy másik bejegyzésben említettem, Oszakára „túl sok időt” terveztünk be, az időjárás is kegyes volt, ezért az oszakai állatkert vesztett és ezt a kirándulást ejtettük meg. Egy…
1 város ⇨ 1 villamos: Hirosima
Hirosimát az atombomba és a villamosok miatt látogattuk meg. A város rendelkezik Japán legkiterjedtebb hálózatával, egy helyközi vonallal is rendelkezik, ami átlépi az ötvenes álomhatárt. Az ország viszonyaihoz képest az utazási sebesség változatlan (sokat állunk egy megállóban a lámpaprogram, vagy az utascsere miatt és lakott területen legfeljebb 40 km/h sebességig gyorsítanak), vannak viszont picit nagyobb…
Hirosima
Úgy terveztük, hogy atombombás emlékekből elég egy, s az Nagaszakiból fog származni. Oszakára szánt hét éjszakánk alatt azonban gyorsabban fogyasztottuk a programokat a tervezettnél, több látogatást össze tudtunk vonni és a kedvező időjárás is rávilágított, hogy kialakulhatna egy szabadnap. Mivel a Sinkanszen rohadt gyors, ezért összesen 3 órányi utazással Hirosimába is ellátogathatnánk, így döntöttünk és…
Kiotó
Kiotó nevét már évek óta többször emlegetjük, hiszen itt írták alá a globális felmelegedés ellen küzdő nemzetközi megállapodást a világ nagyhatalmai, amit aztán persze nem igazán tudott tartani senki, végül a covid miatt teljesen fókuszon kívül is került. Arról „híres” még a város, mármint érdekesség, hogy Kiotó volt az elsőszámú „jelölt” az első atombomba bevetésére,…
Nara
Narát egyértelműen ismerős általi ajánlás alapján vettük fel a listába (köszi Máté! 😊) és végül ugyan nem a történelmi jelentősége, hanem a szabadon kószáló narák és a természet csodálatos megjelenése miatt élveztük különösen az eltöltött fél napot. Azt már a leírásból korábban megtudtam, hogy egy „vadaspark” a város nagy részét kitevő hatalmas liget, de azért…
Nagaszaki
Nagaszakit kicsit meggondolatlanul vettük be a programba: azt láttam, hogy vonattal megközelíthető Tokióból, illetve az atombomba múzeumáról készült újságcikk ihletett meg, de csak egészen az utolsó pillanatban realizáltam, hogy valójában nagyon messze van és a vasúti kapcsolat nem problémáktól mentes. Ezt tetézte a borzasztó pocsék időjárás, de végül látogatásunk egyik legkedvesebb helyszíne lett a város….
1 város ⇨ 1 villamos: Nagaszaki
Nagaszakiban 2 éjszakát töltöttünk 2024 márciusában. Az idő végig pocsék volt, de a kiemelt kép elkészítéséhez kitűnő hangulatot biztosított. A hálózat négy állandó és egy csúcsideji viszonylatból áll, többnyire kétvágányos, fonódó hálózat. A kocsik többsége matuzsálem, de akad modern kocsi is, amely ugyanúgy légfékes, mint a régiek, de legalább a hajtás modern és takarékos.
A sinkanszen vonatok
Japán gyorsvasúti rendszere, a Sinkanszen méltán világhírű és közelebbről megismerve azt kell, hogy mondjam, hogy soha senki más nem fog hasonlót sem alkotni, mint a japánok. Hogy miért? Lássuk! A Sinkanszen vonatok utazósebessége 240 és 320 km/h között van. ✓ Ezzel pontosan így állunk Nyugat-Európában is. A Sinkanszen hálózat összeköti Japán nagyvárosait. ✓ Nyugat-Európában is…
Tokió
A landolás okozta sokkot és a hosszú út stratégiai mulasztásait kiheverve, az első földrengést túlélve megérkeztünk Tokió városába, elég sovány felkészültséggel, az esélytelenek nyugalmával. Azt már tudtam, hogy a vasúti országbérletünk nem lesz jó a metrókra, buszokra és villamosokra, mert azok mind más cégek. Jó. Azt is tudtam, hogy van N darab e-kártya kibocsájtó, amelyek…
A tokiói állatkert
Természetesen számunkra kihagyhatatlan program egy kirándulás során a helyi állatkert felkeresése, így a tokiói Ueno Zoo-t rögtön be is terveztük első teljes napunkra. Nyitásra igyekeztünk érkezni, hogy látnivaló esetén a lehető legtöbb időt bent tölthessük, de egy olyan éjszaka után, amit a jet-lag így tönkre tesz, örültünk, hogy reggelizni fel tudtunk kelni. Az állatkert egy…
1 város ⇨ 1 villamos: Tokió
Tokióban 2 éjszakát töltöttünk 2024 márciusában. Az egyetlen megmaradt vonal elég hosszú, áthalad a híres Sibuján, ám európai szemmel meglehetősen kettős érzelmeket kelt: 40-nél nem megy gyorsabban, a megállókban sok időt tölt az egykapus utascsere miatt (hátul kell felszállni, elől le), viszont a szűk utcákban sorompós biztosítással közlekednek a légfékes, de modern hajtású szerelvények.
Irány Japán! Az odaút
Az év ötlete: repüljünk 14 órát… Teljesen jó menetrendünk lett (ezért a pénzért el is várom), persze ilyen irdatlan távolságra talán nem is létezik jó menetrend, csak rossz és még rosszabb. Mindenesetre Budapestről 8:05-kor indult a gép, ami azért jó, mert nem kora hajnalban kell kelni, mint a fapados utazások nagy részén és nincs túl…
Irány Japán! A tervezés és az előkészületek
Miért Japán? Az ihletet, hogy menjünk Japánba, igazából a John Wick 4. része hozta meg, amely egy része Japánban játszódik. A moziban fogalmazódott meg bennem, hogy kimondjam, ami régóta motoszkált: csak meg kéne látogatni ezt a világot! Forrás: IMDb (Photo by Courtesy of Lionsgate – © Lionsgate) Én magam nem vagyok túl sok japán ismerettel felvértezve,…
1 város ⇨ 1 villamos: Luxembourg
Luxemburgban 2023 utolsó napjaiban jártam, egy ottdolgozó jóbarátomat látogattam meg és élve az ingyenes tömegközlekedés lehetőségével, három nap alatt nagyot lófráltunk az országban. A város a nyugati városokhoz hasonlóan egyszer már kinyírta a villamoshálózatát (1964-ben), de a reneszánsz ezt a (gazdag) országot sem kerülte el: 2017-ben adták át az egyvonalas „hálózat” első szakaszát, ami azóta…