2024 őszén volt szerencsém részt venni egy konferencián Montréalban. Amikor az utat terveztem, hamar világossá vált, hogy át kell mennem Torontóba is, méghozzá vonattal!
Kanada két legnagyobb városa között nagyjából kétóránként van vasúti összeköttetés, de a szolgáltatás színvonala elég „amerikaias”, azaz szeretnének minőségi szolgáltatást nyújtani, de akarásnak általában nyögés a vége. Vegyes érzelmekkel, de alapvetően pozitív hangulatban töltöttem el a bruttó 6 órát.
A legrövidebb, lényegre törő jellemzés szerintem az, hogy a repülést majmolják, de leginkább annak hátrányaiból sikerült szemezgetni:
- Egykapus beléptetés van, az első osztályú jegy számít „priority” szolgáltatásnak, azaz egy másik sorban, elsőbbséggel engedik a peronra az ilyen jeggyel rendelkezőket. De önmagában nevetséges, hogy egy kocsik számától függően 10-20 ajtóval rendelkező szerelvényt egyetlen egy lépcsőn lehessen megközelíteni, úgyhogy ez az első átvett hátrány a repülésből. De legalább csak egyszer kell sorban állni…
- Az utastérben ugyanolyan felhajtható csomagtartók vannak az ülések felett, mint a repülőkön. Ezt azért számítom a második átvett hátránynak, mert míg a repülőn ez egy szükséges kialakítás (a turbulencia le tudná rázni a csomagokat), a vonaton ez abszolút csak majmolás és nehezíti a csomagok kezelését, hogy a felhajtható ajtót is kezelni kell, ami ráadásul egy plusz karbantartandó eleme a szerelvénynek (teleszkóp, zár).
- A fedélzeti szolgáltatás is a repülést majmolja, az első osztályon teljes ellátás jár a jegy mellé, azaz a napszaknak megfelelő fő fogás, desszert, italok, rágcsa. Ezt nem számolom hátrányként, mert önmagában jópofa (és megfelelő minőségű) szolgáltatás, szubjektív véleményem az, hogy a fakultatív rendelési lehetőség, vagy a büfékocsi jobb megoldás.
- A csomagok száma limitált, a közepes és nagy bőröndöket be kell csekkolni, több darabért pedig fizetni kell. Ez mindenképpen a harmadik átvett hátrány, hiszen az esetek döntő többségében teljesen felesleges szivatás ez, azt mondjuk nem tudtam meg, hogy a nagy bőröndök külön utaznak-e (esetleg kocsin belül), mert nálam csak kis poggyász volt taktikai okokból. De még rám is a frászt hozta az értesítő e-mail, hogy a csomagokat be kell csekkolni és a „többlet” bőröndök viteldíjjal járnak. Azt meg nem írta le senki sehol, hogy mi számít többletnek, hiszen nálam az 1 is nagyobb, mint a nulla.
Szóval, hamarabb ki kell érni az állomásra, ott sorban kell állni, a „többlet” bőröndért fizetni kell (nyilván meg kell húzni egy határt), de végső soron a fedélzeten már inkább pozitív a hozadék.
Nem úgy az infrastruktúra. A kocsik eléggé lelakottak, ami leginkább meglepő módon kívül látszik rajtuk. Ettől függetlenül teljesen elfogadható a komfort, megfelelő volt a hőmérséklet, volt konnektor, nem zörgött a hangosbemondó, kényelmes volt az ülés, a karfák, az asztalka, volt függöny, stb. De például a gyönyörű tájat nem igazán tudtam megörökíteni a leharcolt üvegfelület miatt.
A pálya pedig végképp amerikai, negatív értelemben. A belvárosi pályaudvarok igen tág környezetében csigatempó van, gondolom a komolyabb biztosítórendszer hiánya és a pálya állapota miatt. Talpfákat és körmös leszorítást láttam mindenhol, az egész állomásközeli szakasz láttán az az érzése az embernek, hogy itt 30 éve nem jár semmi. Pedig de, méghozzá 30 percenként. A nyílt pályán aztán már sokkal jobb a helyzet, 95 mph (mérföld per óra) az engedélyezett sebesség, gondolom azért, mert 100-nál már nem lehetne szintbeni kereszteződés. Metrikus skálán ez stabil 145 km/h sebességű haladást jelent, ami egész jó, tekintettel arra, hogy stabil. A gyorsulás megfelelő, mint kiderült, azért, mert három (!!!) mozdony felel a hajtásért, nagy dög amerikai dízelmozdonyok ezek a szerelvények elején, a végén és egy középen (!!!). De a lassítás, gondolom valami túlszabályozottság miatt ismét kriminális, megálláskor az utolsó nagyon hosszúnak tűnő 20-50 métert lépésben tesszük meg. A sebesség és a pálya állapota néha talán nincs is összhangban, olyan lengéseket tudott produkálni a szerelvény, de az utazás egyébként komfortos volt és az 541 km-t 5 óra 18 perc alatt tettük meg, ami 102 km/h átlagban, a megállások száma mellett ez egy jó adat, persze a nagysebességű vonalak, vagy A sinkanszen vonatok mellett ezzel labdába sem rúgnak.
Lassan évtizedek óta tervezik ezen a tengelyen a nagysebességű vasút létrehozását és egészen friss kormányzati döntés adhat ennek újabb lendületet.
Az alábbi albumban természetesen helyet kap egy kis montréali és torontói beszámoló is.