Kiotó nevét már évek óta többször emlegetjük, hiszen itt írták alá a globális felmelegedés ellen küzdő nemzetközi megállapodást a világ nagyhatalmai, amit aztán persze nem igazán tudott tartani senki, végül a covid miatt teljesen fókuszon kívül is került.
Arról „híres” még a város, mármint érdekesség, hogy Kiotó volt az elsőszámú „jelölt” az első atombomba bevetésére, ám az amerikai hadsereg egy igen magas beosztású főmuftija ezt megvétózta, mert ebben a városban voltak nejével nászúton és az érzelmi kötődése nem hagyta, hogy porig rombolják a soha be nem vetett fegyverrel.
Az Inari hegy
Mi két alkalommal látogattuk meg a várost, egyszer Nara után került sorra: az ezer kapus szentély miatt az Inari hegyet látogattuk meg. A hely a top 10 japán látnivaló listáról került a mienkbe, de számomra végül nem a fő turista attrakció lopta be magát a szívembe, hanem a kirándulásunk során felfedezett természet. Olyannyira, hogy utólag derült ki, valószínűleg a fő látnivalót simán kihagytuk, de ez van, ha az ember nem kellően körültekintő és tájékozott.
Az ezer kapus rész is azért érdekes volt, induláskor egy valamilyen vallási szertartást is meg tudtunk tekinteni, a kapuk alatt lévő lépcsős séta viszont elég kényszeres lett: a rengeteg turistából természetesen egy része nem fogta fel, hogy az ösvények egyirányúak és így a jelentős felfelé áramló tömeget mindig megzavarta egy szemből bénázó kis társaság. A tömeg miatt eleve nehéz volt fényképezni, vagy élvezni a sétát, de egy rövid pihenőt beiktatva felfedeztünk egy alig használt leágazást, ahol kapuk nélkül, de turistamentesen nekivágtunk az erdőnek. Ezt a döntést egyáltalán nem bántuk meg, mert bár valószínűleg itt lett a programunkba kódolva, hogy a fő szentélyt kihagyjuk, ellenben kirándultunk egy jót szinte zavartalanul és eldugott „echte japán” szegleteket fedeztünk fel iszonyat undok kóbormacskákkal.
Az egyszerűen félelmetes, hogy kis túlzással az erdő közepén is 200 méterre vannak egymástól az italautomaták, így az a félelmem, hogy pia nélkül vágunk neki a tökéletesen ismeretlen erdőnek, hamar elmúlt, mert feltankoltunk almalével és volt vízvételi lehetőség is. Az első automatára úgy féltucatnyi kóbormacska vigyázott, de a kereskedelmet nem zavarták, viszont az ismerkedésért sem voltak oda. Az egyikük azért megadta magát és alapos élvezkedést tanúsított a hátvakarásért, azonban később neki is megismertük az undok oldalát is. De jó volt végre macskázni, ez volt az első találkozásunk a japán macskákkal.
A túra nem kulturális csúcspontja természetesen az Inari hegy teteje, ahonnan csodás kilátás adódik Kiotó városára, igaz, nappal szemben voltunk már délután, de így is élmény volt a hatalmas településre lenézni, főleg az izmosabb kaptatókkal tűzdelt kirándulás megkoronázásaként.
A kilátó „teraszról” megindulva arra koncentráltunk, hogy a lefelé áramló turistákkal a lehető legkevesebb interakcióba kerüljünk, így téveszthettük szem elől a szentély felé vezető leágazást, de ezt tényleg csak sokkal később konstatáltuk. A lefelé vezető úton találkoztunk még macskákkal, ezúttal sem igazán találtuk meg a kommunikációs közös nevezőt, de látványnak is vicces volt a műsor, amit nyújtottak.
Az akvárium
Második alkalommal az Akváriumra és a Vasútmúzeumra koncentráltunk, mindkettőt elég nagy elvárás előzte meg részünkről.
Az Akvárium felé vezető úton fedeztük fel a kiotói villamost, amely már csak emlék, de egy szépen felújított példány a pécsihez hasonló passzív kiállítási tárgy lett, örömmel konstatáltam, hogy nagyjából egyezik a színvonal, amit mi is Pécsen véghez vittünk.
Az Akvárium természetesen gyerekekkel volt tele, de mivel turnusokban engedik be a népet, ezért elviselhető a tömeg és az áradat. Az Akvárium által fajvédett óriás szalamandra az ocsmányságával vett le minket a lábunkról, érdekes, hogy ekkora méretkülönbséggel léteznek fajok a Földön… Én a szabadban is találkoztam a foltos szalamandrával, amely mérete annyira azért nem jelentős, ezért némi figyelmet kíván, hogy el ne tapossuk őket kirándulás közben. Ez meg ilyen méretes dög a víz mélyére bújva, de alakra ugyanúgy néz ki. Természetesen Zsuzsa nem bírta ki és beszereztünk egy hű plüss példányt is.
Az Akvárium fő attrakciója a delfines előadás, amely bár szórakoztató volt, de meglehetősen rövid. A 3-4 példányból mindössze egy lett „megfuttatva”, aki ugyan nagyon ügyes és cuki volt, de vártuk, hogy a többiek is megmutatják, mire képesek, ehelyett elköszöntek tőlünk…
A másik igen látványos eleme a kiállításnak a medúza iskola, nagyon szépen látható volt a medúzák fejlődése az első naptól a több hónapos fejlettség eléréséig és a kitűnő megvilágítás miatt elképesztő látványt nyújtottak az állatok, amelyet sajnos fotón nem igazán lehetett megörökíteni.
Vasútmúzeum
Közvetlenül az Akvárium mellett található a Vasútmúzeum is, amitől végül ugyanazt kaptam, mint a londoni közlekedési múzeumtól: hát szinte semmit. Járművek ki vannak állítva mindkét helyen, de ahogy Londonban, úgy Kiotóban is a gyerekek vannak a fókuszban, ráadásul a kocsik túlnyomó részébe nem lehetett bemenni, így számomra a múzeum csak mérsékelt mennyiségű élményt szállított, de természetesen nem bánom, hogy kipipáltuk.