Nagyon vártuk már az utazást, azon kívül, hogy ismét Japánba tart utunk, először tapasztalhatjuk meg, milyen üzleti osztályon utazni interkontinentális járaton. Természetesen a jegy maga Budapesttől Tokióig szól, így már a Budapest ⇨ Párizs rövid utazás is „üzleti” osztályon történt, ami azonban leginkább annyiban merül ki, hogy a fapados utazásokról is ismert zsúfolt repülőn a középső helyeket nem adják el.
Péntek este indultunk, de így is 15 nap szabadság kellett a túrához, úgyhogy mindketten dolgoztunk még aznap. A gép csak 18:15-kor indult, így cipőkanállal, de felelősségteljesen tudtunk aznapi munkahelyi kötelességeinknek eleget tenni :). Rögtön az első hiba ezzel össze is függött: nem ebédeltünk, a budapesti reptérre ugyanis mindig bőséges tartalékidővel érkezünk és bőven szokott időnk lenni bármire, így oda terveztünk egy késői ebédet, korai vacsorát. Flottul is ment minden, hamar átestünk a szükséges ellenőrzéseken, így a KFC-ben bedobtunk egy csirkemell kosarat, degeszre zabáltuk magunkat…
Aztán a Budapest ⇨ Párizs repülőn jött a feketeleves, na nem szó szerint, hanem átvitt értelemben: nem a megszokott kis rágcsa + két korty innivalót kaptunk, hanem egy kisebb vacsorát! Majd kigúvadtak a szemeim, mikor megláttam, mit kapunk, mert még nem voltunk túl egyáltalán a KFC-s élményeinken… Aztán megtapasztaltuk, milyen érzés csórónak lenni egy elit repülőn, ugyanis megettünk mindent, amit a stewardess nem akart elhinni, rákérdezett, hogy tényleg megettünk mindent?! És gyakorlatilag megdicsért. Ezt nem igazán tudom máshogy megítélni, mint hogy éhenkórász csórók lehetünk az Air France business repüléstörténelemben, de hát alap, hogy kaját csak akkor dobunk ki, ha (számunkra) ehetetlen és bár nem volt ötcsillagos a teríték (nekünk nehéz olyat alkotni ínyenc környezetben), jól nézett ki és lecsúszott…
A rövid átszállási idő azért jó, mert nem kell rengeteget várni a következő repülőre. A rendelkezésünkre álló 70 percből 30 volt átjutni a másik kapuhoz, kis nézelődés után már szállhattunk is be. Itt már nagy élmény volt elsőként beszállni, bár ekkor még nem tudtuk, hogy bő másfél órát fogunk még mozdulatlanul eltölteni.
A business fülke pont olyan volt, ahogy a bemutató videóban láttuk! Illetve még annál is jobb, ugyanis azt hittem, jobban el leszünk Zsuzsával egymástól szeparálva, de a képek csalókák voltak és nem kellett annyit nyújtózkodni, hogy tudjunk egymással beszélgetni. A fülke el volt látva minden jóval: papucs, matrac a fekvéshez, pléd, párna, fülhallgató, kis biszbaszok a franciáknak (bőrradír, arcápoló, kézkrém, mittomén’). Konnektor! USB aljzat (USB-A és USB-C is) értelmes töltési teljesítménnyel, de volt vezetéknélküli töltőpont is (ez már lassan töltött, de hát sokáig is maradtunk). A média képernyő biztos nagyon jó lehetett, de én hamar kinyírtam, kifagyasztottam a Monopoly elindításával, onnan kezdve kizárólag a lámpa fel-le kapcsolására reagált (azonnal), illetve szerencsémre a képernyő ki-be kapcsolásra is, bár erre csak késleltetve. Hiába szóltam még Párizsban a felszállásra várakozva, hogy ez kakukk (ami azért biztonsági aggályokat is felvet, ezeken a monitorokon ugyanis olvasható formában megjelennek az utazással kapcsolatos közlemények – például a biztonsági öv bekapcsolásáról szólók, ami nálam nem történt meg, hiszen ki volt fagyva a felület), nem indították újra, vagy nem tudták újraindítani. Az út közben nem erőltettem, mert nem hiányzott különösebben. Az azért elég kiábrándító, hogy egy ilyen biztonsági környezetben, mint egy repülő, nincs egy figyelő elektronika, ún. watchdog, ami automatikusan újraindítaná a készüléket, ha az szoftveres zsákutcába került. Ez filléres dolog, illetve valószínűleg van is benne, csak nem lett leprogramozva.
A második kulináris sokk akkor csapott le ránk, amikor kiosztották az étlapot, ami bemutatta, milyen étkezések várnak ránk. Mi még mindig degeszre zabálva éreztük magunkat a délutáni / esti történések miatt és megrökönyödve vettem tudomásul, hogy lesz vacsora! Nem is akármilyen… Úgyhogy szépen azt is elfogyasztottuk és ugyan desszertet már egyikünk sem kért, mert a kipukkadás határán voltunk és még inkább hulla fáradtak voltunk már éjfél után járva, így „beágyaztunk”.
Fantasztikus érzés feküdni egy 13 órás repülőúton!
A kapszula ugyan szűkös fekvőhelyet biztosít, főleg felsőtest tájékon, viszont a kialakítása miatt ennek ellenére többféle pózt is fel lehet venni:
- felhúzhatom a térdemet mindkét irányba fekve,
- nyújtózhatok, ameddig csak akarok,
egyedül az nem fog menni, hogy kezemet a fejem alá rakjam, arra nincs elég hely. A párna és a matrac kényelmes volt, a pléd kellően meleg, így nagyon jót lehetett aludni. Egyedül egy dolog zavarta a teljes elengedést, hogy tudtam, túl sokat nem szabad aludni, mert ez a napunk 16 órás lesz 24 helyett, így a repülés után szinte azonnal újra aludni kellene, mert jön az éjszaka. Ez a dilemma többször felébresztett, de aztán mindig nyert a lustaság és aludtam még egy kicsit :).
A reggeli nem ejtett csorbát a korábban tapasztalt színvonalon, nagyon figyelmes és finom ellátásban volt részünk, már-már pihentető utazásunk volt, így kitűnő hangulatban érkeztünk Tokióba. Apró szálka volt a történetben, hogy 55 perces késéssel indultunk és így 50 perces késéssel érkeztünk, ami számunkra egy közepes bolyongást eredményezett, a japán vasúti bérletünket ugyanis így csak a másik terminálban tudtuk átvenni, ahol este tízig vártak az ügyfelekre, nekünk pedig mindenképpen kellett még aznap a bérlet.
Az étkezés során átélt „tortúrákat” az alábbi kevés képpel tudom illusztrálni:
Business osztály legközelebb? Ha lehetséges, akkor persze, mindenképpen. De azért tegyük hozzá, hogy fejenként másfél milliót egy ilyen utazás nem ér, a különbözetet annyi minden másra lehet költeni, ami kompenzálja a turista osztály kellemetlenségeit. Ha lehetséges, akkor legközelebb is jó előre keresgélünk majd, hátha ráakadunk 4-500 ezres business jegyekre. Azt is fontos persze kiemelni, hogy a légitársaságok színvonala között is jókora eltérések lehetnek, állítólag az Air France ebben előkelő helyet foglal el.
Ha pedig nyerünk a lottón, van még feljebb! Az első osztály:
