Liège még kilóg a sorból, hiszen ez csak egy makett villamos, de már épül az új vonal, 2025 januárjában várhatóan megindulhat a forgalom, így majd hozok friss ropogós képet is 🙂
A belga városban egyébként a szokásos forgatókönyv szerint volt villamosközlekedés, míg meg nem szüntették azt, modernizálás helyett. Lassan három évtizede jöttek rá, hogy ez nem lesz így jó, de a malmok ott is lassan őrölnek és végül mostanság is nagy lakossági tiltakozások közepette kezdődött meg az építkezés. Mert hogy villamost szinte mindenki akar, de az építéssel járó felfordulást senki sem kívánja a háta közepére sem. Ez főleg a kisebb városok életét teszi teljesen tönkre évekre, hiszen kevés a kerülőút.
A megépülő vonalat rögtön bővíteni tervezik mindkét irányba, úgyhogy új fejezet nyílik a város közlekedésében, amelynek ki tudja még, hol a vége!