2020 év elején született meg „unokahúgom” a London mellett élő unokabátyáméknál, így két alkalommal ért a megtisztelő lehetőség, hogy nagyszüleit – nagynénémet és nagybátyámat – kikísérjem első londoni útjukra, hogy a lehető legtöbb rutinnal vértezzem fel őket az önálló unokalátogatás érdekében.
2021 őszén ezt úgy szerveztem meg, hogy egy másik – szintén London melletti – unokatesómat is meglátogattam és több napot vettem ki, mint amennyi programot szerveztünk, ezért egy vad ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy vonattal megyek haza, hiszen nagynéném hetekig unokázik, így egyedül maradtam a hazaútra.
Nagy meglepetésemre nem is hozott ez horrorösszegű költekezést: bőven 100 ezer forintnyi pénzeszköz alatt kijött az egész hazaút – nem csak úgy, vonatozgatva, hanem részben elsőosztályon és részben hálókocsiban! És amin még sokan meglepődnek: a vonatos részt tekintve (tehát a londoni pályaudvarról a budapesti pályaudvarra) mindösszesen kétszer kell átszállni és „intéztem” némi szabadidőt a két átszállóponton: Párizsban több órám volt körbenézni, Münchenben pedig másfél, mielőtt belevágtam az éjszakai utolsó szakaszba.
Az utazásom másik – nem túl látványos – apropója pedig az volt, hogy első alkalommal nem volt nálam egyáltalán készpénz és végül nem hogy készpénzre nem volt szükségem, még bankkártyára sem, hiszen mindenhol tudtam a telefonnal fizetni. Mindenhol? Igen, a londoni tömegközlekedést már évek óta lehet érintéssel fizetni (belépéskor), a boltok és jegyek nyilvánvalóan kártyás vásárlások (utóbbiak online, természetesen), de – dobpergés! – már a müncheni nyilvános WC-t is érintéssel lehetett fizetni, igaz, kellett némi idő, mire rájöttem, hogy fog beengedni, de a németek esetenként jogos paranoiájához még mindig nem szoktam hozzá (nem elég az érintés, hiszen akkor egy óvatlan mozdulattal a zsebedben lévő bankkártyát is érzékelné, hanem kell előtte egy jól célzott gombnyomás is a terminálon).
Nézzük a pontos menetrendet és a költségeket részleteiben (nem csak a vonatokat tekintve)!
1.) Molesey ⇨ London (4:30 – 6:04; 4,35 £)
Az optimális útiterv egyik hátulütője a hajnali indulás, de ehhez én azért hozzá vagyok szokva reggeli villamosvezetőként.
Éjszakai járattal indultam tehát Molesey-ből, egy kingstoni átszállással Tooting Broadway metróállomáson kaptam el az első metrót, ami elvitt St. Pancras nemzetközi vasútállomásra, ahonnan az EuroStar vonatok indulnak.
2) London ⇨ Párizs (6:53 – 10:27 – egy óra eltolódással; 59 €)
A Csalagutat már többször kipróbáltuk, 2008-ban utaztam át először a tenger alatt, sőt, 2016-ban még kisteherautóval is átvonatoztunk a szigetországba. Igen, a Transittal, felhajtottunk egy tehervonat belsejébe, hogy átvigyen minket, sokkal olcsóbban, mint a komp…
Párizsban az EuroStar a Gare du Nord (északi) pályaudvarra érkezik Londonból, azonban a TGV Münchenbe a Gare de l’Est (keleti) pályaudvarról indul. Aki nem ismeri Párizst (például én), az esetleg megijed, hogy ez mekkora átszállást jelent. Én ugye nem, mert egyrészt külön öröm, ha tömegközlekedhetek, másrészt hagytam elég időt. Aki viszont picit is jobban ismeri Párizst, az meg már tudja, hogy ez a két pályaudvar két háztömbre van egymástól… Bruttó 15 perc gyalog…
3) Párizs ⇨ München (15:44 – 21:34; 104,9 €)
Habár sok időt töltöttem már Franciaroszágban, „mezei” TGV-vel sosem utaztam (az EuroStar szerelvényeinek némelyike is TGV, a Thalys is TGV, ezekkel utaztam, de ezek „speciálisak”, persze olyan nagyon sok különbség nincs), így nagyon megörültem, hogy az SNCF (francia vasúttársaság) és a DB (német vasúttársaság) összefogtak és vegyesen üzembe helyezték a Párizs – München vonatokat, napi négy nagysebességű kapcsolatot adva a régióknak. Ráadásul a nagy utazási igény miatt ezen a vonalon emeletes TGV közlekedik, így egyből alaposan megfűszerezve az utazásomat. Első osztályú jegyet vásároltam, hiszen ez egy hosszabb utazás (a London – Párizs mindössze 2,5 óra), így egy kényelmes fotelből nézhettem az emeletről a suhanó tájat.
Életem legszebb élményei közé tartozik a következő történet. Ezen utazásomról „valós időben” számoltam be a Facebook oldalamon, nem élőztem, hanem minden fontosabb állomásról posztoltam. Párizsi posztom alatt jelentkezett Marci barátom Stuttgartból, hogy arra megyünk-e a müncheni vonattal, de a helyzet az, hogy gőzöm sem volt, nem néztem a köztes útvonalat. Kiderült azonban, hogy igen, Stuttgart érintésével közlekedik a járat, ráadásul van is ott negyed óránk, hiszen (még) végállomás Stuttgart, vagy szakszóval élve fejpályaudvar, azaz a vonatok ellenkező irányban tudják csak folytatni útjukat, az pedig időbe kerül. Ennek örömére Marci kijött a peronra két pohárral és egy Unicummal, hogy koccintsunk. A művelet olyan jól sikerült, hogy a velem leszálló utasok is levágták a szituációt és több gratulációt is kaptunk az akcióért 🙂
4) München ⇨ Budapest (23:24 – 9:03; 20.965 Ft)
A Kálmán Imre EuroNight éjszakai vonat akkor még nem volt túl ismerős számomra, mert nem erőltettem korábban soha az éjszakai vonatozást, részben az egyre csökkenő lehetőségek miatt (ez manapság kezd megfordulni és újra fejlődik az európai éjszakai vonatozás). Ez egy rendkívül érdekes vonat amúgy, ma már egyenesen Stuttgartig jár, 2021-ben még csak München volt a végállomás, de Salzburgban találkozik egy másik vonattal, a kocsikat elcserélik a szerelvények között, így Münchenből valójában nem csak Budapestre lehet utazni, hanem a megfelelő kocsiba szállva Velencébe is. Ráadásul érkezik egy harmadik vonat Zürichből, amely szintén ad kocsikat Velence felé, a maradékot pedig egyesítik és úgy megy tovább Budapestre.
A lehető legkényelmesebb utazás a privát fülkés utazás, de ezért érthetően sok pénzt kérnek, így a leglogikusabb szintre lőttem: a hálókocsi nem zsúfolt, mert csak három ágy van benne (igaz, ezek is egymás fölött), de van egy kis mosdókagyló, nagyobb az ágy, jobb az ágynemű és kielégítő reggeli jár ébredés után. Még egy pici felárért kétágyas fülke is foglalható, úgy pedig kényelmesen fel is lehet ülni az ágyon (három ágyas kialakításban ez már nem annyira kényelmes).
5) Kelenföld ⇨ Kőbánya-Kispest (9:16 – 9:33; ingyen vót’, 250 Ft lett volna)
Ahogy az utazás eleje, a vége is beletartozik a háztól-házig tartó eljutásba, így egy G43-as jelzésű elővárosi vonat és egy laza negyedórás séta maradt hazáig. Az elővárosi vonat természetesen egy Stadler Flirt motorvonat volt, így teljesen beleillett a nagy európai vonatozásba.
28 óra és 3 perc utazás (az eltérő időzóna miatt 28 ugye!) után másra sem vágytam, csak egy zuhanyra, de két dolog a korrektség érdekében:
- zuhanyozhattam volna a müncheni állomáson, a nyilvános WC-nél ugyanis volt ilyen lehetőség – nem akartam kipróbálni
- van az éjszakai vonaton is zuhanyzási lehetőség, ezt végül később, egy svéd éjszakai vonaton próbáltam csak ki és tök jó volt, szóval aki lefekvés előtt zuhanyozni szeretne, az éjszakai vonaton tegye csak meg, a kellemetlenségeket bőven ellentételezi a komfortérzés!
Másfél évvel később a túrát másik irányban is teljesítettük, de ezt egy önálló történetben mesélem el.